4.fejezet

Sziasztook!:)
Bocsánat a csúszásomért, vendégségben vagyok, és a hajamat vágtuk ><
Nem is rabolom az időt, szép napot nektek, 
Jó olvasást! :)



Meglepődötten nézett rám, majd vissza kaptam a cetlimet:
,,Fel vagyok készülve rá. Van valami fontosabb tudni való?"
Elmosolyodtam a szebbik fiús írásán, majd válaszoltam neki:
,, Majd ha tudunk együtt ebédelni elmesélem. Jó?"
Bólintott egyet. Ebédszünetig még átestünk egymatekon, irodalman, és éneken. Mivel egyikőnk sem volt menzás, kimentünk a régebbi udvar részre. Az idő borongós volt, így minden ijesztőbb lett egy-két-sok árnyalattal. Kirázott a hideg.
Találtunk egy padot, s leültünk.
-Szóval mire vagy kiváncsi?
-Hát.... a suli alap történetét hallottam, de ez igaz?- Vettem egy mély levegőt, majd mélyen kék szemébe néztem:
- Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de igaz.- és elmeséltem neki akkor mindent. Az álmokat, a hangokat. Mindent. A legjobb talán az volt, hogy úgy hallgatot meg, hogy nem tartott kettyósnak, és nem akart elzáratni valamiféle őröltek házába. Áátölelt, és úgy mentünk vissza a terembe. Félűton belesúgott a fülembe:
- Én is látom őket....
  Már egy hét telt el azóta hogy ismere. Mint kiderült kolis, és mint kiderült ugyan az szinte az érdeklődési köreink egymásnak. Minden kimenőbe elmegyünk a régi suli játszóterére, ahol beszéltünk és cigiztünk. Az egyik nap is így tettünk. Volt egy szörnyű érzésem, éreztem hogy valaki figyel minket.
- Valami baj történik... Mi... Mivan ha...- ,mondtam, visszatartva a könnyeimet, ami a halálfélelmemtől készült kitörni.
-Nyugalom én itt leszek.- mondta majd megpuszilta a homlokom. Addig hittem is neki....
Épp hintáztunk, mikor valami mozgolódást hallottunk. A szemközti bokrokból kijött egy lány. Nem akartam elhinni, de  fekete luk volt a szeme helyén.... Matt odarohant hozzám és hátulról védelmezően átölelt.
A lány felsikított.... és több ilyen szellem gyerek kezdett kijönni onnan. Néhányan sikítottak, akár a teafőző kancsók mint mikor felforr a tea, mások pedig kántálták az ,,Áldozat" és a ,,Ments meg" szavakat. Fájt a fejem... elkezdték leszívni az élet energiámat. Legalábbis az érzés ilyen volt.
Matt ölelt és ringatott, hogy nyugodjak meg, de nem tudtam mást csinálni csak bőgni.
Az a kislány aki először jött ki a bokrok közül odaért hozzánk, majd elmosolyodott, és elkezdett kacagni. a szörnyű kacagásakor hagytam el a külvilágot, és borultam bele a sötétségbe.

3.fejezet

Sziasztook!
Bocsánat, hogy eme késői időpontban történt meg a feltöltés!><
Hagyjatok nyomot, és jó olvasást!

Jó pár napja, hogy abba maradtak a furcsa álmok. Viszont mindig hallom esténként a furcsa éneket.
Egyre több ember tűnik el a napokban, a szülők aggódnak a gyerekeikért... Meg is értem őket. Anya is kiakar venni a koliból de nem engedem neki. Valahol belül érzem, hogy ennél csak jobb lesz.
Mikor a szilencium második felében elvégeztem az írás beli feladatokat, és bemagoltam a dolgokat, elkezdtem olvasni a könyvet, amit a minap kölcsönöztem ki a suli nagy könyvtátjából. Néhány dolgon meg akadt a tenkintetem:

“ Az ember minden mágikus lényt úgy lát ahogy akarja. Így, a teremtmény, könnyen becsaphatja őt...„

„ ...Ha egy ember hagyja, hogy elcsábítsák, maga is valamiféle mágikus dologgá válik, az idők végezetéig...”

„... Ha egy szellem évezredeken/századokon keresztül magányos, keletkezik egy kivetülése, mely a szellem másik énét tartogatja."

A nevelő számonkérő hangja keltet föl a könyv olvasásából:
- Dylan! Megtanultál mindent?!
- Igen, Mrs. Rosetta. - Miután felmomdtam neki mindent, és elengedett, lementem a konyhába, egy nagypoharas epres jokhurtért. Jamie megállított:
- Szépségem! Rég láttalak mostanság -a hangjából némi szomorúság, és csalódottság hallatszott - csak nem találtál valakit?
- Ugyan, majdnem mindig itt vagyok... Csak általában a szobámban. Ès ne fèlj, téged nem válthat le senki- persze, ez az egész csak poénkodás volt, hisz két éve boldog kapcsolaban van, a már egyetemista Sindey-vel.
-Ajnánlottam. De látom máshol jársz, úgyhogy hagylak menni.- nyomott egy puszit a homlokomra. Mintha a bátyám lenne.
-szabadon foglak- üvöltöttem a lépcső fordulóban.
Addig olvastam a könyvet, míd belealudtam. Zuhanyozni is elfelejtettem.
A suliban ofővel kezdtünk. Pontban 8 órakkor berontott, a szétszórt, kelekótya, Mr. Robonovitz:
- Jó reggelt osztály, üljetek le! Rengeteg dolgot kell megbeszélnünk. Az első, s legfontosabb dolog, hogy új osztálytársatok lett! Gyere be!- mindenki izgatottan nézett az ajtóra. Egy fehér bőrű, fekete hajú lépett be, gyönyörű kék szemmel. Kiállt a tábla elé, és bemutatkozott:
- A nevem Matt Hall, általában Matty-nek szólítanak... Kolis leszek, és nem tudom mi többet mondhatnék.
- Köszönjük Matt. Kérlek üllj le Dylan mellé.- bólintott, majd leült mellém. Egymásra néztünk, majd átnyújtottam neki egy cetlit :

“Üdv a pokolban. ”

2.fejezet

Sziasztoook!
Milyen a suli? Remélem jobb mint nekem:D
Na nem húzom az időt,
Jó olvasást!:)

Riadtan ébredtem fel az izzadtságtól átnedvesült ágyneműmben. A szoba fekete homályban úszott. A legsötétebb sarokban egy alakot lehetett kivenni: fekete haja csimbókokban lógott, a hátát görbén tartotta, karja csüngött a teste mellett, mintha egy használaton kívüli marionett bábu lett volna. Közelebb jött felém, s a szívemben nőtt a pánik. Dobogása a csend zúgását is elnyomta. Lépéseinek -ha úgy közlekedett egyátalán- hangja nesztelen volt. Megált az ágyam előtt, majd legugolt. A torkomból kitörni készülő sikítást nem sikerült teljesen elnyomnom, mikor megéreztem a rothadástól savanyú bűzét. Rekedtes, életunt hangon így szólt:
- Ne tőlem félj, Kedves; vannak más dolgok kint amik sokkal veszélyesebbek nálam. - Kirázott a hideg. ,,Vannak"? Hát nem csak ő és a másik lény van itt?
-Ki... Ki vagy te?- suttogtam hozzá. Jobban megnéztem magamnak: haja már nem tűnt annyira ápolatlannak, bőre, és tartása szebb lett.
- Egy olyan szellem, akit az álmodban látott szellem elcsábított, és így a sorsára jutottam.
- Akkor... Te nem csinálsz semmit se velem?
- Minek lenne nekem az jó, hogy azt csinálom amit az a szörnyeteg velem? Csak segíteni akarok neked kedves, de hogy megismerd a történetem, aludj vissza.- a homlokomra lehelt egy csókot, majd rögtön álomba zuhantam. Újra....

Egy zöldellő réten voltam, és megláttam egy lányt, akinek fehér haja, fényesen omlott vállára, ajka vérvörös, tekintete kedves volt. Oda mentem hozzá majd megszólaltam:
- Még nem láttalak erre, új vagy itt?- meglepetten nézett rám majd szélesen elmosolyodott.
-Nem-nem, régebb óta járok ide, mint te.- csodálkozva néztem rá, majd elmesélte hogy mi is van vele. Megrémültem mikor megtudtam, hogy halott és egy szellem... Rémülten álltam ott, de megnyugtatott, hogy semmi baj sincs. 
 Teltek a napok, és egyre több időt töltöttem Carie-vel, -mert mint kiderült ez volt a neve- és egyre kevésbé éreztem magamat élőnek. Egyre kevesebben ismertek föl, egyre gyengébb lettem. Az egyik nap összeestem, és mikor felkeltem megláttam a valódi alakját. Próbáltam harcolni ellene, de miután megláttam, azóta tudta, hogy mi fog eljönni... Ennyi volt az életem, most örökre szenvedhetek...

Boldog nyuszit! :)

Megkésve, de itt az új desing a blogra (aaaa háttér.... hát igen, keresek jobbat is ><") a fejlécért hálás köszönet RayLittlethings-nek! Köszönöm szépen, nélküled meghaltam volna><
Remélem jól telt a húsvét, meg az ilyenek! :3 (a hátteren kívül, arra nem vagyok büszke)hogy tetszik a desing?
Szombaton hozom az új részt,
puszi nektek! :)

1.fejezet

Mivel a prológusban nincs olyan sok dolog, és szeretném hogy beindulnának a dolgok elhoztam nektek az 1. fejezetet, remélem tetszik:) (és remélem senkinek se okozok csalódást^^ )
Ui.: hamarosan lesz desing is, RayLittlethings-zel dolgozunk az ügyön:) Jaj, és bocsánat hogy ennyire rövid lett, de úgy éreztem hogy itt kell abbahagynom a fejezetet, hogy kellőképpen megborzongtatva a kedélyeket :)
Oh, mégy annyi, hogy telóról eltoltam egy dolgot, amit nem tudok megoldani.
próbálkozni fogok, de amint újra géphez kerülök fixálom!
Jó Olvasást!

Kira-val még fent voltunk, míg megnéztük a filmünk maradékát. Mázlimra a koliban miénk lett az egyetlen két ágyas helység. A többi mind négy, és hat szobás volt. egyel lejjebb a fiú szinten is hasonló volt a helyzet.
 A villany lekapcsolása után a folyosón lépteket hallottam. S egy női hangon suttogta:
,, Egy-két-há', kis pajtás; Játszunk egyet együtt most már;  Te elbújsz, s ha megtalállak, véreddel festem ki a szobádat..." a félelmetes kántálásra értem el álmom kezdetét:

 A régi suli udvarán voltam. Egy kislány énekelt egy fa alatt. Dudorászott, számomra ismeretlen dallamot, de megfogott egyszerűsége. A lány boldognak tűnt, habár a viharfelhők vészt jósoltak. A lány hátra fordult. Pontosabban nyakát kitekerve nézett rám; haja hófehér volt, ajka vérvörös, bőre hibátlan. Vigyorgásával láthatóvá tette hegyes fogait... annyira még nem is lenne hátborzongató, ha... ha a szeme helyén nem egy óriási fekete luk tátongana. Így énekelt nekem:

- Egy-kettő három-négy, légy az enyém, öt-hat-hét, játszok veled örökre, míg lelked nem lesz fekete.- a hideg futkosott a hátamon. Lassan hátrálni kezdtem.

- Egy-kettő három-négy hová mész? Öt-hat-hét előlem el nem mégy... - Vártam hogy folytatódjon a dalocska, de élesen sikított, és megnyílt alattam a föld. Zuhantam a sötétben. A koli folyosóján voltam; a fények halványak voltak, pislákoltak. Egy körülbelül velem egy idős lány, hófehér hajjal énekelt:

- Egy csepp... Két csepp... Öt csepp.. Meg tíz... Csepereg a vér....- ismerős volt a hang... Megfordult; jól gondoltam, ez a kislány, csak idősebben. Megindult felém, de nem vett rólam tudomást. Mintha csak sétált volna, várva valakire. Valakire, aki kijön az egyik szobából, hogy lelkének pusztulásáig a játék szere legyen.Kinyílt a 277-es ajtó; Lara lépett ki. Álmosságától nem látta a veszélyt ami elől már semmiképpen sem tudott menekülni.Elment a mosdóba; pár perc után kijött, s felfogta a végzetes problémát.... Felsikított. Próbált menekülni, de mindhiába. Elkapta őt, a leány rám mosolygott, és torz, mégis kellemesen csengő hangjával így szólt:

- Ez lesz veled is- igaz, nem láttam a szemét, de éreztem, egyenesen a szemembe nézezt.

Prológus

Mielőtt belekezdenék, íme egy saját történet, mely innen-onnan lett összecsípve, beletéve a saját bőrömön megtapasztalt dolgokkal. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

1978-ban egy lány meghalt egy középiskolában, az Angliában lévő Mysticwood-ban, nem messze Londontól.Az iskolában nem találták meg a holtestét; senki se tudja a mai  napig hogy hol is lehet. Különböző történetek keringenek erről a helyről. Hogy a hely el van átkozva, hogy a lány embereket gyűjt maga köré, hogy szellemmé tegye őket is... Persze senki se tudta hogy igaz e. Honnan is tudhatták volna? Hisz csak egyszerű emberek voltak, egyszerű gondolkodási módban. a kétezres évekig elkezdtek csitulni a pletykák, a rémsztorik a furcsa dolgokról. Ám 2000. januárjában a régi fa iskola leégett. Senki sem tudta mi miatt. Nem voltak gyújtogatásra való nyomok. Mindenki elkezdett a szellemről beszélni. Ráfogták, s ezzel le is zárták az ügyet. Talán csak naivságból akartak egy bűnbakot találni, Vagy talán igazuk volt....
Az ,,elátkozott", s leégett iskola helyére felépítettek egy nagyobb, szebb, és modernebb épületet, de elvileg a sötét lélek megmaradt, lent az alagsorban,ami az egyetlen hely, mi megmaradt a régi iskolából... Hallani ahogy énekel,a sötét, elhagyatott folyosókat járva:

,.Egy csepp, két csepp, öt csepp, meg tíz, csepereg a vér..."