Sziasztook!:)
Bocsánat a csúszásomért, vendégségben vagyok, és a hajamat vágtuk ><
Nem is rabolom az időt, szép napot nektek,
Jó olvasást! :)
Meglepődötten nézett rám, majd vissza kaptam a cetlimet:
,,Fel vagyok készülve rá. Van valami fontosabb tudni való?"
Elmosolyodtam a szebbik fiús írásán, majd válaszoltam neki:
,, Majd ha tudunk együtt ebédelni elmesélem. Jó?"
Bólintott egyet. Ebédszünetig még átestünk egymatekon, irodalman, és éneken. Mivel egyikőnk sem volt menzás, kimentünk a régebbi udvar részre. Az idő borongós volt, így minden ijesztőbb lett egy-két-sok árnyalattal. Kirázott a hideg.
Találtunk egy padot, s leültünk.
-Szóval mire vagy kiváncsi?
-Hát.... a suli alap történetét hallottam, de ez igaz?- Vettem egy mély levegőt, majd mélyen kék szemébe néztem:
- Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de igaz.- és elmeséltem neki akkor mindent. Az álmokat, a hangokat. Mindent. A legjobb talán az volt, hogy úgy hallgatot meg, hogy nem tartott kettyósnak, és nem akart elzáratni valamiféle őröltek házába. Áátölelt, és úgy mentünk vissza a terembe. Félűton belesúgott a fülembe:
- Én is látom őket....
Már egy hét telt el azóta hogy ismere. Mint kiderült kolis, és mint kiderült ugyan az szinte az érdeklődési köreink egymásnak. Minden kimenőbe elmegyünk a régi suli játszóterére, ahol beszéltünk és cigiztünk. Az egyik nap is így tettünk. Volt egy szörnyű érzésem, éreztem hogy valaki figyel minket.
- Valami baj történik... Mi... Mivan ha...- ,mondtam, visszatartva a könnyeimet, ami a halálfélelmemtől készült kitörni.
-Nyugalom én itt leszek.- mondta majd megpuszilta a homlokom. Addig hittem is neki....
Épp hintáztunk, mikor valami mozgolódást hallottunk. A szemközti bokrokból kijött egy lány. Nem akartam elhinni, de fekete luk volt a szeme helyén.... Matt odarohant hozzám és hátulról védelmezően átölelt.
A lány felsikított.... és több ilyen szellem gyerek kezdett kijönni onnan. Néhányan sikítottak, akár a teafőző kancsók mint mikor felforr a tea, mások pedig kántálták az ,,Áldozat" és a ,,Ments meg" szavakat. Fájt a fejem... elkezdték leszívni az élet energiámat. Legalábbis az érzés ilyen volt.
Matt ölelt és ringatott, hogy nyugodjak meg, de nem tudtam mást csinálni csak bőgni.
Az a kislány aki először jött ki a bokrok közül odaért hozzánk, majd elmosolyodott, és elkezdett kacagni. a szörnyű kacagásakor hagytam el a külvilágot, és borultam bele a sötétségbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése